Az alkotmány hitet tesz a házasság és a gyerekvállalás védelme mellett – Sajtószemle

kdnp.hu

Nyilvánosságra hozták az új alkotmány Fidesz és KDNP által készített tervezetét. Elkészült a Fidesz és a KDNP alkotmánytervezete, amely átnevezné az országot, hitet tesz a házasság és a gyerekvállalás védelme mellett, és tiltja az államadósság növelését. A tervezetet csütörtökön tárgyalja meg a Fidesz és a KDNP frakciója, és várhatóan hétfőn terjeszti a parlament elé Lázár János és Harrach Péter. (http://www.origo.hu/itthon/20110309-a-fideszkdnp-alkotmanytervezete.html )
Néhány portálon Legyőzte a Fideszt a KDNP címmel jelent meg a hír. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=838982 )

A klubradio.hu szerint II. világháború előtti szimbólumok találhatók az alkotmánytervezetben. Szoboszlai György alkotmányjogász szerint ennek az a jelentése, hogy az Orbán-kormány szakítani akar az elmúlt 20 évvel. Egy nagyon erős cezúrát akarnak, minden tekintetben ki akarják fejezni azt, hogy egy új korszak kezdődik. A szimbólumrendszerben (a vármegyékkel, a Magyarország elnevezéssel, a köztársasági eszmétől való távolságtartással, a keresztény hagyományok hangsúlyozásával) a kormány vissza akar térni a II. világháború előtt időszakhoz. (http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=124399 )

A Csongrád Megyei Önkormányzat szerdai közleménye szerint Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselő önként és maradéktalanul visszafizeti az eddig kifizetett tiszteletdíjakat és a jövőben semmilyen FB tisztséget nem tölt be megyei intézményél. Az önkormányzat közleménye szerint összeférhetetlenség miatt azonnali hatállyal megszüntették Kalmár Ferenc minden felügyelőbizottsági tagsági viszonyát. Az összeférhetetlenséget a vonatkozó törvényre hivatkozva maga a KDNP-s országgyűlési képviselő jelezte a Csongrád Megyei Önkormányzatnak. (http://www.webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=229983 )

Az MR1 Kossuth Rádió Ütköző című műsorában a népességfogyatkozásról tartott parlamenti vitanap kapcsán beszélgetett  két fiatal parlamenti politikus, a KDNP-s Stágel Bence és az MSZP-s Varga László. (http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/hianyzo-gyerekek-mit-tehet-az-al… )

Bár elfogadhatatlannak és méltatlannak tartja az alkotmányozás eddigi folyamatát, a Jobbik továbbra is részt vesz az új alaptörvény elkészítésének parlamenti vitájában - mondta Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője. Hangsúlyozta: "felelős politikusként" nem tehetik meg, hogy az MSZP-hez és az LMP-hez hasonlóan kivonuljanak az alkotmányozás folyamatából és ne próbáljanak meg "utolsó csepp erejükig is küzdeni" a saját céljaik elérése érdekében. A szóvivő "hisztipártnak" nevezte az LMP-t és az MSZP-t, akik "csapot, papot hátrahagyva kivonultak az alkotmányozásból." Az ellenzéki politikus leszögezte: a Jobbik is tisztában van azzal, hogy a kormánypártok a kétharmados többségük birtokában minden ellenzéki javaslatot "lesöpörtek az asztalról," de szerintük ezen logika mentén az egész ciklusban "felesleges lenne bejárni a parlamentbe." A Jobbik szerint egész Európában nem volt még példa ilyen gyors alkotmányozásra, ami méltatlan az alaptörvénnyel szemben. Mirkóczki Ádám szerint az is méltatlan, ahogy a kormánypártok "saját magukból is viccet csinálva könyörögnek boldog, boldogtalannak, hogy vegyenek részt az alkotmányozásban, csakhogy ne egyedül, egy pártalkotmányt hozzanak létre.” (http://www.magyarhirlap.hu/online/jobbik_hisztipart_az_lmp_es_az_mszp_i… ))

Nincs realitása annak a javaslatnak, hogy csökkentsék egyes tagországok uniós képviselőinek számát - jelentette ki Surján László a Lánchíd Rádióban. Szerinte elsősorban azok akarják megváltoztatni a jelenlegi rendszert, akik „gyenge” Európában érdekeltek. Ezek közé tartozik például az Egyesült Királyság. A parlamenti létszám átalakítását egy liberális brit képviselő vetette fel. Javaslata szerint Magyarországnak a jelenlegi 22 helyett csak 18 képviselője lenne Brüsszelben, míg a nagy Nyugat-Európai országok újabb „székekkel” gazdagodnának. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=366905 )

Szócska Miklós az egészségügyi bizottság előtt számolt be országjáró körútja tapasztalatairól. Jórészt az eddig megismert információkat osztotta meg újból a hallgatósággal. Elismerte, hogy mély depresszióban vannak az egészségügyi dolgozók, a szakdolgozói utánpótlás már a megyei kórházakban is problémát okoz. Pénzt nem tudott ígérni, csak azt, hogy keményen dolgozik alternatív források felkutatásán. Megfogalmazása szerint „kemény igazságokat" fog kimondani, hogy a hadigazdálkodásban lefagyott rendszer újra és jól működjön. (http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/szocska_kemeny_igazsagokat_fog_…
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-418650 )

Optimális esetben két és fél év alatt, nagyjából 2013 végére elkészülhet az medinai lokátor – mondta Simicskó István honvédelmi parlamenti államtitkár, miután ötpárti egyeztetésen tájékoztatja a parlamenti pártok képviselőit a amagyarországi NATO-radarrendszer harmadik elemének helyszínéről, felépítéséről. „Ellenvélemény nem merült fel a parlamenti frakciók részéről (…), elvi egyetértés is kibontakozott” – jelentette ki Simicskó István sajtótájékoztatóján. (http://www.mno.hu/poartal/770508 )

Tóta W. Árpád blogjában A keleti arcvonal kiegyenesítése címmel írt cikket, melyben bírálta az általa a jobboldalnak tulajdonított gondolkodást, mely csodálattal tekintett azokra a keleti (iszlám, Kína) országokra, melyeknek egy részében most zavarták el a diktátorokat. "Magyarország nem keresztény ország, attól sem lesz az, ha beleírják az alkotmányba. Erre végül, sült bolondként, utolsóként rájött a KDNP is, amikor be kellett látniuk, hogy kurvamindegy, mi van a bibliában, akkor is marad az abortusz. Itt még annyira sem lehet spirituális, tekintélytisztelő, a jobbos álomnak megfelelő államot építeni, mint Egyiptomban. A legtöbb mi adható, az egyéni szabadság. Hogy mindazok, akik megelégednek a saját életük irányításával, élhessenek úgy, ahogy szerintük azok a csodálatos arabok éltek, réges-régen, egy messzi galaxisban. Legalábbis amíg a feleségük ott nem hagyja őket." (http://w.blog.hu/2011/03/09/a_keleti_arcvonal_kiegyenesitese?utm_source… )

Tóta W. Árpádnak, "az Index szebb napokat megélt, hanyatlóban lévő publicistájának" a konzervativ.blog.hu-n és a mandiner.hu-n is válaszoltak. (http://konzervatorium.blog.hu/2011/03/09/tota_w_hazudik_sosem_dicsoitet…
http://mandiner.blog.hu/2011/03/09/kelet_nyugat_tota_w?utm_source=ketre… )

A Népszava információi szerint mintegy 600 ezer forint törvényellenesen felvett költségtérítést fizetett vissza Papcsák Ferenc fideszes képviselő, de a jövő hétre így is berendelték a Fidesz-frakció etikai bizottsága elé, ahol pénzbünztetést szabhatnak ki rá. Nemrég párttársát, Zsiga Marcellt 150 ezres bírságra kötelezték a jogosulatlanul felvett pénz visszafizetése mellett. A cikkben emlékeztetnek arra, hogy "közben egy KDNP-s politikusról az derült ki, hogy ugyancsak törvénysértően két állami cég felügyelőbizottsági tagsága után is kap pénzt. A "duplázások" büntetőjogi vonatkozása miatt az MSZP Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult." Kalmár Ferenc két fb-tagság után vett fel javadalmazást. A képviselő is azzal védekezett: nem tudott róla, hogy törvénytelen így közpénzhez jutnia, a KDNP pedig közleményben cáfolta a "hamis" sajtóhíreket. Végül egy nap sem telt bele, és Kalmár úgy döntött: visszafizeti a szabálytalanul felvett összegeket, a Csongrád megyei önkormányzat pedig "büntetésből" mindkét társaságnál megszüntette a politikus fb-tagságát. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=402654 )

Az egyenlito.blog szerzője azon élcelődik, hogy az alkotmány felsorolná az igennel szavazókat, ezzel a kormánypártok beírnák magukat az alkotmányba. Az írás címe: "Ön melyik politusunkat írná az alkotmányba?" A szerző javaslatokat tesz, egy KDNP-s politikust említ: "Pálffy István: A magyar borkultúrát is el kell ismerni az alkotmányban." (http://egyenlito.blog.hu/2011/03/10/on_melyik_politusunkat_irna_az_alko… )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!