Az államalapítás számunkra mindennek a kezdete

Forrás: MTI

A Szent István-i államalapítás számunkra mindennek a kezdetét jelenti, a több mint ezeréves államiság joggal ad okot a büszkeségre minden magyar számára – mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke Zalaegerszegen. A politikus az augusztus 20-ai ünnep alkalmából a csácsbozsoki városrészben álló Szent István-szobornál tartott beszédében kifejtette: elődeink már több mint ezer esztendővel ezelőtt működőképes, szervezett állami rendszert hoztak létre, saját közigazgatást építettek fel, mindenkire kötelező jogszabályokat alkottak, önigazgatásra voltak képesek.

A Szent István-i életmű két okból is meghatározó az ország léte, illetve a nemzet megmaradása szempontjából. Az első királyunk által alapított magyar állam ma is létezik, a kulturális értelemben vett, múltját és hagyományait őrző nemzet is felette áll a változó határoknak – mondta Gulyás Gergely.Hangsúlyozta: a kereszténység felvételével valósult meg az európai közösséghez tartozás. Ezért vagyunk ezer esztendeje elválaszthatatlan részei az európai civilizációnak, ezért gazdagítja a magyar szellem megannyi rendkívüli alkotása és felfedezése Európát, és ezért érezhetjük egy tágabb közösség részeként a sajátunknak is mindazt, amit Európa más országainak polgárai a művészet és a kultúra területén valamennyiünket gazdagítva elértek.

Több mint ezer év elmúltával ma a magyar állam a soha nem látott gyorsasággal változó világban, a még mindig fontos, de a világpolitikában már csökkenő jelentőségű Európában kell, hogy helyes válaszokat találjon a nap mint nap felmerülő nehézségekre – jelentette ki a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!