Az apák számára is elérhető valamennyi családtámogatás

Forrás: MTI

A családtámogatások mindegyike elérhető a férfiak számára is, a kormány célja ezzel az, hogy az apák is minél inkább jelen tudjanak lenni a család életében, részt tudjanak vállalni a gyermekek nevelésében – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom budapesti rendezvényén.

Novák Katalin a VII. kerületi HellóAnyu! családbarát közösségi kávézóban azt mondta, a munka és a családi élet összeegyeztetése legalább akkora kihívás a dolgozó apák, mint az anyák számára, ezért szeretnék elismerni, támogatni és megerősíteni őket a minél aktívabb apai szerepükben.

Az apák fokozottabb családi szerepvállalását segítő kormányzati intézkedések között említette a gyerekek után járó pótszabadság idejének kétszeresére emelését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!