Az árvízvédelem ügyét szakmai alapon kell kezelni

Forrás: MTI

Az árvízi védekezés ügyét nem befolyásolhatják a politikai és gazdasági érdekek, azt szakmai alapon kell kezelni – hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester egy budapesti konferencián.

„Nem lehet tovább szórakozni!” – fogalmazott Tarlós István, kiemelve: „fel kell hagyni a politikai haszonszerzés vágyára épülő felelőtlen bosszúkoncepciókkal”. A Duna fővárosi partszakaszait több helyen fel kell újítani, illetve meg kell erősíteni. A csillaghegyi öblözet árvízvédelmét pedig meg kell valósítani, mert ez az ott élők biztonságának alapvető feltétele – mondta.

A fővárosi vizek és vízpartok rendezése érdekében a főváros tavaly megállapodást kötött a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarával (BPMK), amelynek elnöke, Kassai Ferenc kiemelte: a főváros fenntartható fejlődéséhez innovatív módszerekre, s a gazdaságossági és a biztonsági szempontok figyelembevételével mérnöki gondolkodásra van szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!