Az ÁSZ az egyházak gazdálkodását nem ellenőrizhetné

A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012–2013-ban – az erről szóló törvényjavaslatot Rogán Antal és négy fideszes párttársa, valamint egy KDNP-s képviselő nyújtotta be a parlamentnek, és a kormánypártok támogatásával általános vitára alkalmasnak minősítette azt a gazdasági bizottság hétfőn. A kívánt mértéket be nem tartó cég két évig nem indulhat közbeszerzésen és nem kaphat állami támogatást. Rogán elmondta, hogy az a cég, amely nem akar indulni közbeszerzésen, és nem tart igényt támogatásra, figyelmen kívül hagyhatja a törvényt. A bérkompenzáció betartását úgy ellenőrzi a munkaügyi hatóság, hogy megállapító határozatot hoz akkor, ha a munkavállalók kétharmada nem kapta meg a rendeletben előírt bért.

A bizottság több folyamatban lévő törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat is tárgyalt. Így például támogatta az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvény Semjén Zsolt és Latorcai János által jegyzett módosítását. A KDNP-s képviselők indítványa szerint az ÁSZ az egyházak gazdálkodását nem, csak az intézményeik működtetéséhez adott állami támogatás felhasználását ellenőrizheti.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!