Az autonómia nem borzalmat keltő szó

<i>Forrás: inforadio.hu</i>

Sólyom László köztársasági elnökkel készült terjedelmes interjút közölt keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Vajon a radikalizálódás útjára lépett-e Magyarország kérdésre azt mondta: bár sokan fasisztákról és neonácikról beszélnek, Magyarországon jobboldali radikálisokról van szó, akiknek ideológiája nem elfogadható eszme, mert sérti az egyenlő emberi méltósághoz való jogot. Szerinte a Gárda csak egy tünet, amely a címlapokra kerül. A romák kapják a legkevesebb védelmet a magyar társadalomban - fejtette ki Sólyom László, de tévedés lenne azt állítani, hogy Magyarországon rasszizmus uralkodik.

A határon túli magyar közösségek helyzetéről is kérdezték az államfőt. Úgy véli: a magyar állam az 1947-es békeszerződések óta nem támaszt területi igényeket. A Szlovákiával fenntartott viszony hirtelen romlása szerinte a magyarellenes ideológiájú Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) és a Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz (LS-HZDS) köthető. Kifejtette még, hogy az autonómia nem borzalmat keltő szó, a vegyes lakosságú Vajdaság például a mostaninál nagyobb pénzügyi és közigazgatási önállóságra törekszik, és a belgrádi parlament remélhetőleg el is fogadja az új vajdasági statútumot. A szlovákokban ezzel szemben mélyen gyökerező félelem él az ilyen szavakkal, és még inkább az ilyen igényekkel szemben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!