Az EBESZ durván beavatkozik a hazai médiaviszonyok alakításába

Forrás: MTI

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjének a médiacsomagról szóló szakvéleménye azon az előítéleten alapul, hogy a magyarországi médiaváltozások szűkítik a demokrácia kereteit, és nem veszik figyelembe a médiaszabályozás európai normáit – olvasható a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) által kiadott közleményben, amelyben kijelentik: az EBESZ-állásfoglalás durva beavatkozás a magyarországi médiaviszonyok alakításába.

A MEÚSZ szerint az EBESZ újabb jelentése elfogult, mivel a médiaalkotmány részletes vitája csak az őszi ülésszakban kezdődik, továbbá figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy a tervezet a hazai módosító indítványok hatására már számos pontján megváltozott. Mint írják: az EBESZ elemzése a magyar jogrendszer ismeretének teljes hiányáról tesz tanúbizonyságot, cáfolva, hogy a törvényjavaslat a nyomtatott és internetes sajtótermékeket soha nem látott szabályozás alá vetné. A magyar újságírói szervezet úgy látja, a tervezet csupán a korábbi sajtótörvényben is létező rendelkezéseket vette át, és a bírói gyakorlatnak megfelelően terjesztette ki azokat a hírportálokra.

Az újságírói szervezet felhívja az EBESZ figyelmét arra, hogy a jövőben sokoldalúan, több forrásból, a helyszínen tájékozódjanak a magyarországi médiaviszonyokról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!