Az EBESZ-nek gondosan kell eljárnia, amikor megfogalmazza véleményét

Forrás: MTI

A félreértéseket részben sikerült eloszlatni – mondta Kovács Zoltán államtitkár, miután egyeztetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-képviselőjével, Dunja Mijatoviccsal. Kovács Zoltán azt mondta, az EBESZ decemberi közleménye olyan éles megállapításokat tartalmazott, amelyek „számos véleményt voltak képesek lángra gyújtani”. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az EBESZ-nek nagy a felelőssége, egy ilyen nagy tekintélyű szervezetnek rendkívül gondosan kell eljárnia, amikor megfogalmazza véleményét.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország nyitott a párbeszédre a médiatörvényről, mert ezt alapvetően szakmai vitának tekinti. Megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy Magyarország hajlandó egyeztetni a teendőkről, „ha az Európai Unió bármely szerve olyan tényezőt tárna fel, amely ellentmond a közös értékeknek”. Hozzátette, szerinte erre jelen pillanatban nincs szükség, mert „a törvény minden elemében kiállja az egyetemes értékek próbáját”. Kovács szerint nem feltételezésekből kell kiindulni, nem a törvény olvasata, az előzetes vélemény, hanem a rendszer működése számít. Az államtitkár kifejezte meggyőződését: az új törvény a gyakorlatban tudja majd bizonyítani, hogy képes a közös értékeket közvetíteni. Végül azt is megjegyezte: a kritikák mellett illene elismerni a magyar médiatörvény pozitív elemeit, azokat az előremutató intézkedéseket, amelyekről érdemtelenül kevés szó esik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!