Forrás: MTI
Az ellenzéki képviselők ismételten egyértelművé tették, hogy több tízezer becsapott ember tragédiájából kizárólag politikai cirkuszt akarnak csinálni áll a Fidesz az igazságügyi bizottság – vizsgálóbizottságok létrehozását elutasító – ülését követően kiadott közleményében.
A Fidesz-kormányzat által feltárt brókercsalások mindegyikében zajlik a nyomozás, amely ki fogja deríteni, kik tüntették el az emberek pénzét - rögzítette a Fidesz.
A kormánypárt szerint mindazoknak, akik politikai felelőst akarnak keresni, a baloldalon kellene kutakodniuk. „Ők voltak azok ugyanis, akik egy évtizeden át hagyták zavartalanul működni a pénzügyi korrupciót, a csaló brókereket fellazított törvényekkel, gyenge pénzügyi felügyelettel, állami hitelekkel és kormányzati pozíciókkal segítették, a Baumag, a Hajdú-Bét és a Globex károsultjait pedig nem kártalanították” – írták, hozzátéve: a Fidesz-kormány feltárta az évtizedes pénzügyi korrupciót, véget vet annak, és elsőként a rendszerváltás óta kártalanítást biztosít a brókercsalások áldozatainak.