Az elszámoltatással a jövőnek tartozunk

Forrás: MNO

Orbán Viktor reggeli Facebook-bejegyzésében ismét megköszönte a kérdéseket, majd az elszámoltatás témakörében fejtette ki gondolatait. Ahogy fogalmazott: „az elszámoltatással a jövőnek tartozunk”. A cél az, hogy Magyarországon ne lehessen többé kibújni a törvények alól – tette hozzá.

 „A megújulás azt is jelenti, hogy Magyarország nem lehet a jövőben olyan következmények nélküli ország, mint az elmúlt nyolc évben volt. Mindannyian azt akarjuk, ez derül ki az Önök üzeneteiből is, hogy Magyarországon ne lehessen többé visszaélni a hatalommal, ne lehessen kibújni a törvények alól” – írta üzenetében a kormányfő. Úgy vélte, „az elszámoltatással a jövőnek tartozunk, hiszen a jövő nemzedék számára az lesz a példa, amit mi most mutatunk”.

A miniszterelnök azonban az elszámoltatást is szigorúan jogállami keretek között tartja megvalósíthatónak. „Az elszámoltatás fölgyorsításának érdekében a parlament megerősítette az ügyészséget, amely így új, korrupcióellenes munkacsoportot hoz létre. A legszövevényesebb ügyek kivizsgálására is rendelkezésre állnak az eszközök” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!