Az Emmi saját halottjának tekinti Czeizel Endrét

Forrás: MTI

Saját halottjának tekinti Czeizel Endre orvos-genetikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közleményben emlékeztettek: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Semmelweis és Kennedy-díjas orvos, genetikus, epidemiológus életének 81. évében, hétfő hajnalban hunyt el.

Pályájáról azt írták: Czeizel Endre orvosi diplomája megszerzése után, 1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztályon a fejlődési rendellenességek okait kutatta, emellett 1973-ig a János Kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója volt.

1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium főorvosa és a WHO-együttműködési központ igazgatója. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Ezután a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatója lett.

Czeizel Endre nevéhez több mint 300 angol tudományos mű, 29 magyar ismeretterjesztő, valamint 17 tudományos szakkönyv fűződik - tették hozzá, azzal együtt, hogy 1966-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 1978-ban pedig akadémiai doktor. Számos más kitüntetés mellett 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.

2000-ben az Egyesült Államokban neki ítélték oda - megosztva - a Kennedy-díjat, amelyet a Kennedy Alapítvány ötévenként adományoz a testi-lelki fogyatékosságok megelőzéséért végzett kiemelkedő tevékenységek elismerésére. 2002-ben megkapta az amerikai Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját is. 2011-ben Hazám-díjjal, 2012-ben Radnóti Miklós antirasszista díjjal, 2014-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki - írta a tárca.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!