Az események után kullog a kormány

Forrás: fidesz.hu

Miközben az európai kormányok mindent megtesznek a gazdasági növekedés felgyorsítására, addig a kisebbségi kormány nem képes a helyzet stabilitására – jelentette ki Navracsics Tibor a miniszterelnök bejelentéseire reagálva.

Mint fogalmazott, a magyar kormány ismét csak kullog az események után, és továbbra sem értik a kialakult gazdasági helyzetet. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: már június 12-én figyelmeztették a kormányt arra, az év második felében korszakváltás fog bekövetkezni a világon, amire minél előbb fel kell készülni. Ehhez képest – folytatta –, október 8-án Gyurcsány Ferenc blogjában még mindig a Fideszt vádolta válsághangulat keltésével, miközben már két nappal korábban lehetett látni, nagy lesz a baj.

A mai kormányszóvivői sajtótájékoztatóról szólva úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc mai beszédének nagy részét is riogatással, az október 23-i rendbontások rémképének felfestésével töltötte.

A válság már most is súlyos - szögezte le Navracsics Tibor, rámutatva: Simor András nyilatkozata aggodalomra ad okot. Ismeretes, az MNB elnöke a forint zuhanásának apropóján adott interjúban a helyzetet úgy jellemezte, hogy miután a szavannán megeszi az oroszlán azt az antilopot, amely lemaradt a csordától, újabb, a csordától lemaradó antilopra kezd vadászni. A fideszes politikus az IMF segítségnyújtás felajánlásának hírét is elhibázott lépésnek tartotta, ahogy a Putyinnal történt telefonbeszélgetés tényének nyilvánosságra kerülését is. A kormányfő bankszektorral kötött megállapodását, mely szerint átütemezhetővé válhatnak a hitelek, úgy jellemezte: ez minden pénzintézet hitelprofiljában megtalálható. Ezzel kapcsolatosan sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesz előtörlesztésre tett javaslatát elutasították. Mindez azt mutatja, a kormány ismét nem tudta megvédeni állampolgárait – fűzte hozzá.

A frakcióvezető végül rámutatott arra is, az olasz, a francia, a német és a brit kormány gazdaság élénkítő lépéseivel szemben a magyar kormány nem képes úrrá lenni a válságon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!