Az év végéig 250-300 ezer migráns is jöhet, ha nem cselekszünk

Forrás: MTI

Akár 250-300 ezer migráns is érkezhetne Magyarországra az év végéig, ezért van szükség a déli biztonsági határzárra – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán kedden.

Kovács Zoltán emlékeztetett: a hét végéig több mint 95 ezren lépték át illegálisan a magyar határt. Szavai szerint ezt az „áradatot" kezelni kell, ebben lehet hatékony segítség a szerb-magyar határon létesülő ideiglenes műszaki határzár.

A kormányszóvivőt azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy az MSZP szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció megbukott, mert a választópolgároknak csak mintegy 12-13 százaléka küldte vissza a kérdőívet.

Kovács Zoltán azt mondta: ez még mindig „5-6 százalékkal több", mint a szocialista párt jelenlegi támogatottsága a közvélemény-kutatások alapján. Hozzátette: a konzultáció kérdőívét visszaküldő több mint egymillió ember „erősen reprezentatív minta" arról, hogy mit gondolnak a magyarok az illegális bevándorlásról.

Úgy fogalmazott: sok állítás, amellyel a válaszadók „elsöprő többségben" egyetértenek, beigazolódott, ráadásul több szempontból romlott is a helyzet, ezért a kormánynak további intézkedéseket kell tennie.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!