Az IMF beismerése bizonyítja hazánk igazát

Forrás: MNO

A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához a Nemzetközi Valutaalappal való egyeztetések során – mondta Varga Mihály, az IMF-fel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Varga Mihály annak kapcsán beszélt erről, hogy az IMF nemrégiben egy tanulmányban „beismerte”, hogy a szervezet által az eurózónának javasolt egyes intézkedések nem voltak elég hatékonyak. A miniszter kifejtette: örömteli, hogy a valutaalap is elismeri, ott sem tévedhetetlen emberek vannak,  és nyitottak a szakmai vitákra és arra, hogy meghallgassák a fogadó ország álláspontját.

Emlékeztetett arra, hogy a 2008-as IMF-megállapodás lényegében három hét alatt jött létre, és a kormány „kritika nélkül fogadta el a valutaalap akkori álláspontját”. A mostani kabinet ugyanakkor több mint egy év elteltével sem írta alá a megállapodást az IMF-fel, és „helyesen járt el akkor, amikor bizonyos kérdésekben ragaszkodott az álláspontjához”. Hozzátette: a kormánynak törekednie kell arra, hogy egy-egy kérdésben meggyőzze álláspontjának helyességéről a valutaalapot. Varga Mihály bízik abban, hogy az IMF a következő hónapokban „nagyobb nyitottsággal tudja majd befogadni a nemzeti kormányok véleményét”.

Hangsúlyozta: hazánk az utóbbi hónapokban úgy is működőképes tudott maradni, hogy nem kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. A GDP-arányos hiány 3 százalék alá kerülése, az államadósság, a kamatszint és a kockázati prémiumok csökkenése olyan, az Európai Unió által is elismert eredmények, amelyek mind a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetét jelzik vissza. „A magyar gazdaság a következő hónapokban állhat egy olyan váltás előtt, amely most már valóban a növekedés megindulását segítheti majd elő” – mondta. Lázár János korábban azt nyilatkozta, hogy a választópolgárok elmúlt két évben tanúsított áldozatvállalása meghozta eredményét: 2013-ban javulhat az életminőség.

A Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás kapcsán kifejtette: az Európai Unió részéről vannak biztató jelek – ilyen például a tavaly őszi országjelentés –, amelyek azt mutatják, hogy az unióban is kezdik megérteni a magyar kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Varga Mihály szerint hazánk idén kikerülhet az eljárás alól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!