Az LMP csúsztat a roma szakkollégiumok támogatásával kapcsolatban

Forrás: MTI

Szabó Tímea vasárnapi közleménye szerint még mindig nem érthető, hogy a költségvetési forrásokhoz képest egyébként jelentős pályázati összegből, több mint egymilliárd forintból miért csupán 100-200 roma hallgatót kívánnak finanszírozni.

Az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága által kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szabó Tímea „vádiratára" reagálva fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben nem ösztöndíjprogramról van szó, hiszen a juttatás csak egy eleme a pályázatnak, ily módon nem lehet azt egy célzott ösztöndíjprogrammal összehasonlítani. Uniós forrás kizárólag juttatás kifizetésére nem használható fel, a tervezési céloknak megfelelően az ösztöndíj a motiválást, a programban és a felsőoktatásban tartást szolgálja – tették hozzá.

A közleményben megjegyezték, hogy a képviselő által említett MACIKA ösztöndíj program, nem megszűnt, hanem az Útravaló ösztöndíjprogram keretében folytatódik; a program forrása tavaly és idén csaknem 3 milliárd forint. Az említett időszakban összesen 11 ezer 422 újonnan belépő tanuló részesülhet támogatásban, amely 15 százalékkal több, mint az előző tanévben – fűzték hozzá.

Szabó Tímea hétvégi közleményében azt írta, az LMP tart attól, hogy a pályázat leendő nyertesei csak a minimális létszámban vonnak majd be roma fiatalokat, szakkollégiumonként maximum 12-öt. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy emberre vetítve több mint 5 millió forintot költ el az állam akkor, amikor hasonló pályázati keretben 1,4 milliárd forintból 50 településen kívánja a kormány a telepeken mélyszegénységben élő romákat felzárkóztatni. De ekkora összegből a megszüntetett MACIKA ösztöndíj-programban több mint tízezer roma diák kapott támogatást korábban – írta az LMP-s képviselő.

Szabó Tímea az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke június közepén írt nyílt levelet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, bírálva a roma szakkollégiumok támogatására kiírt pályázat feltételeit. Az ellenzéki politikus azt sérelmezte, hogy a tárca a kiírt pályázati összeg döntő részét azoknak az egyházaknak szánja, amelyek roma szakkollégiumaikat ennek a tanévnek az elején indították be, és sokszor a Romaversitas Alapítvány segítségét kérték ahhoz, hogy legyen egyáltalán elegendő hallgatójuk.

A Magyarországi Református Egyház szerint alaptalan vádakat, „rosszindulatú feltételezést" tartalmaz az LMP-nek a roma szakkollégiumok támogatásával kapcsolatos nyílt levele. A református egyház az MTI-nek küldött június 27-i közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Szabó Tímea állításával ellentétben a szakkollégiumok az egyetemvárosokhoz való kötődésük miatt elsősorban az egyetemek segítségét kérték és kapták a toborozáshoz. Ez a hirdetmény minden bizonnyal eljutott a Romaversitas Alapítványhoz is, ám saját felvételi felmérésük alapján egyetlen hallgató sem került be a Romaversitason keresztül a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba – írták.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot létrehozó református egyház visszautasította azt az állítást is, miszerint a cigány hallgatókra szánt támogatást nem cigány hallgatóknak fizetnék ki, és valótlannak nevezte azt a megállapítást is, hogy az egyház „pazarló módon, a saját javára használja ki a szakkollégiumi támogatást". Az ország négy pontján fenntartott keresztény roma szakkollégiumi hálózat keretében a Wáli István Református Cigány Szakkollégium tavaly decemberben Debrecenben kezdte meg működését. Ez az intézmény lett az első, cigány fiatalok számára létrehozott  
szakkollégium.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!