Az MSZP csak lebontani tud, építeni nem

Forrás: MTI

A szocialisták által lebontani kívánt oktatási rendszerben ma a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelési program, ingyenes tankönyvellátásra és a minőségi oktatásra törekvés van – közölte a Fidesz az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt így reagált a szocialista Kunhalmi Ágnes által elmondottakra, aki közölte: az MSZP a választás után fokozatosan lebontaná a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, és helyette a korábban is működő önkormányzatiság elvét érvényesítené a közoktatásban.

A Fidesz szerint a szocialisták oktatáspolitikája megbukott, a településeket eladósította, a pedagógusokat létbizonytalanságba taszította, a fiatalok jövőjét pedig veszélybe sodorta.

„Az MSZP csak lebontani tud, de építeni nem” – fogalmaztak, hozzátéve: a baloldal kistelepülési iskolák százaira tett lakatot, ezzel szemben a jelenlegi kormány garanciát vállalt működtetésükért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!