Az MSZP Magyarországnak árt

Forrás: FH

Az MSZP állítsa le európai lejárató kampányát, mert ezzel Magyarországnak árt, a saját hazai népszerűségét nem erősíti – mondta sajtótájékoztatóján a Fidesz alelnöke. Kósa Lajos szerint a szocialisták által írt és nyilvánosságra került levél alapján egyértelművé vált, hogy „a lejárató kampány mögött a szocialisták állnak, akik nem tudnak belenyugodni választási vereségükbe”. A kormánypárti politikus szerint nem a levél, hanem annak valóságtartalma a probléma.

Az Európa Tanács szerdán vetette fel a magyarországi törvényalkotási ügyeket, ám a szocialisták kérésére sem indult monitoring eljárás Magyarország ellen – mondta csütörtökön Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke felemásnak nevezte az Európa Tanácsnak az elmúlt években vallott felfogását a demokráciáról. A kormánypárti politikus emlékeztetett rá, hogy a 2006. őszi események nyomán – amikor a rendőri túlkapások történtek – nem kezdeményezett hasonló eljárást Magyarországgal szemben.

A Fidesz alelnöke szerint a szocialisták szándéka szerencsétlen módon találkozott más csoportok érdekeivel. Kósa Lajos itt az MSZP által készített levél mögé csatolt jelentésre utalt, amelyben 13 multinacionális cég tiltakozott a különadó bevezetése ellen. A kormánypárti politikus felhívta a magyar európai parlamenti képviselők figyelmét arra, hogy esküjüknek megfelelően Magyarországot kell szolgálniuk.

Kósa Lajos szerint a szocialisták által írt levél számtalan ténybeli tévedést tartalmaz, példaként azt említette, hogy a kormány – a levéllel ellentétben – nem államosította az eddig három lábon álló nyugdíjrendszer két pillérét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!