Az önkormányzati választásra már új OVB állhat fel

Forrás: MTI, MNO

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a parlament elé terjesztette az Országos Választási Bizottság (OVB) parlament által választandó új tagjainak névsorát. A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt javasolja, hogy az új OVB tagja legyen Bordás Vilmos, Bozsóki Éva, Hunyadfalvi Ákos, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Sasvári Róbert; póttagnak Székely Lászlót indítványozza megválasztani.

A miniszter a határozati javaslat indoklásában azt írja: a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi általános választása kitűzését megelőzően levélben kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az OVB megválasztandó tagjainak személyére tett javaslatukat írásban juttassák el részére.

Az előterjesztő fontosnak tartotta, hogy az OVB tagjai olyan szakemberek legyenek, akiknek választásszakmai ismeretei megkérdőjelezhetetlenek, jelentős elméleti, jogalkalmazói ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek – derül ki a szövegből.

E szempontokat figyelembe véve – fűzi hozzá az indoklásban – az állam- és jogtudományok, illetőleg a közélet ismert személyiségei közül tesz indítványt a tagok és a póttag megválasztására.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!