Az olcsóbb energia stratégiai cél

Forrás: MTI

Magyarország stratégiai célja, hogy az energiafüggőség csökkentésével és a fenntartható fejlődés szem előtt tartásával minél olcsóbb energiához jusson a hazai lakosság, illetve a magyar gazdaság – mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a hetedik Zöld Energia konferencián pénteken Budapesten.
 
A 2030-ig előretekintő nemzeti energiastratégiához kapcsolódó cselekvési terv szerint a közlekedésben, a villamosenergia-termelésben, illetve az építésgazdaságban kapna a jelenleginél jóval nagyobb részarányt a megújuló energiaforrásokból származó energia – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
 
Hizó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára közölte: véglegesítés alatt van az épületenergetikai stratégia, amely meghatározza majd, hogy a hazai épületállomány melyik részét és milyen módon kell felújítani ahhoz, hogy Magyarország elérje a tervezett energia-megtakarításokat, illetve a megújuló energiaforrások részarányának növelését.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!