Az ország versenyképességének erősítése a legfőbb cél

Forrása: MTI

A kormánynak az a fő célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával, megerősített kkv-szektorral - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken egy makói vállalkozói fórumon. Lázár János kifejtette: a tervek szerint a következő időszakban a 7200 milliárdos uniós forrás 60 százaléka kerül a vállalkozói szektorba. A forrás nem a vállalkozások túlélését, továbbműködését finanszírozza, mint eddig, hanem elsősorban piacbővítésre, munkahely- és forgalombővítésre, technológiai újításra szeretnék fordítani; 500 milliárd forintot innovációra szánnak.  Efelett, 1000-1100 milliárd forint áll majd rendelkezésre az agártámogatásokra, elsősorban a kézimunka-igényes mezőgazdaságra, a zöldség-, gyümölcs- és növénytermesztésre.    
 
A versenyképességhez szükséges, hogy olcsóbb legyen a termékek előállításához szükséges energia is. Ezért a kormány elkötelezett abban, hogy 2015-től az olcsó energia a vállalkozók számára is elérhető legyen.
   
Az energiával kapcsolatban arról beszélt, hogy ma erős függésben van az ország Oroszországtól a gáz miatt, hiszen a kapacitás 80 százaléka onnan jön. Ettől szeretnénk függetlenedni, a függetlenséget pedig a saját országunkban, saját magunk által előállított energia jelenti - mondta Lázár János. Ez két forrásból jöhet, a tervek szerint 50 százalékban zöld energiából, és 50 százalékban a stabilitást, tervezhetőséget, kiszámíthatóságot jelentő atomenergiából.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!