Az új komáromi Duna-híd már 2016-17-re el is készülhet

Forrás: MTI

Szijjártó Péter szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítéséről kedden írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ezt szerdán az M1 Ma reggel című műsorában mondta, közölve, hogy a hidat egyenlő arányban, közösen finanszírozza a két ország, a hídhoz vezető utakat és a saját ország területén szükséges infrastrukturális fejlesztéseket pedig ki-ki maga állja.

Mindemellett az Ipoly-hidak programját is folytatják – tette hozzá.

A keddi pilisszentkereszti találkozón a közúti közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is megállapodott Orbán Viktor és Robert Fico. Ezzel kapcsolatban az államtitkár közölte: a magyar fél úgy látja, 2014-ig 16 új határátkelőhely létesülhet Magyarország és Szlovákia között, három átkelő pedig megújulhat. Így sok kistérség élete válik majd könnyebbé – jegyezte meg.

Szijjártó Péter szerint az új típusú magyar-szlovák politikai kapcsolatok nem olyanok, mint például a szocialista kormányok idején, hogy „a Duna két oldaláról ordibáltak át egymásnak", hanem teljesen normális, ésszerű a párbeszéd a két miniszterelnök között.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!