Az új magyar alkotmány teljes összhangban áll az európai hagyományokkal

Forrás: MTI

Az új alkotmány országgyűlési elfogadásával kapcsolatban a The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap kedden közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes írását. Az új alkotmány túlnyomó többséggel való megszavazásával Magyarország lett az utolsó volt kommunista ország, amely megszabadult közelmúltjának kísértetétől és saját szövegezésű alaptörvényt fogadott el – írta Navracsics Tibor.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott, az új alkotmány alapul szolgál Magyarország lelki és szellemi megújulásához, tükrözi a nemzet múltját, jelenét és jövőjét és a magyar nép alapvető értékeit. Navracsics hangsúlyozta: egyértelmű, hogy az új szöveg nem erodálja a demokratikus intézmények fékjeit és ellensúlyait, ahogy azt egyesek állítják. A magyar alkotmány megőrzi a törvényhozási, a kormányzati és a bírósági hatalmi ág közötti klasszikus megosztást, s fenntartja a parlamenti demokráciát és a jogállamiságot.

A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy az alkotmány szigorú szabályozást vezet be a közfinanszírozás terén, elejét véve annak, hogy bármely jövőbeni kormány ismét csődbe vigye az országot és emelje az eladósodás mértékét.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kereszténységre és Szent Koronára való hivatkozás nem diszkriminatív jellegű, ahogy azt néhányan állítják, hanem pusztán annak elismerése, milyen fontos szerepe volt a kereszténységnek a magyar történelemben. Az effajta hivatkozás nem szokatlan az európai alkotmányokban és nem gátolja más vallások gyakorlásának szabadságát. Az új alkotmány valójában a magyar állampolgárok vallási, kulturális és vallási sokszínűségét ünnepli és védelmezi.

Az alkotmány más európai alkotmányokhoz hasonlóan kijelenti, hogy házasság kizárólag férfi és nő között jöhet létre, az azonos nemű párokat ugyanakkor a bejegyzett élettársi viszony keretében a heteroszexuális párokkal megegyező jogvédelem illeti meg. Mint írja: az alkotmány ugyancsak kiemeli a család és az emberi élet védelmét, de a „család” fogalmát nem köti a házassághoz, így az egyszülős családok a családtámogatás terén azonos jogokat élveznek. Navracsics Tibor elmondta, hogy az élethez való jog kérdésében az alkotmány nem változtatja meg a jelenlegi jogszabályt és megerősíti az alkotmánybíróságnak a magzati életre vonatkozó határozatait.

Az új magyar alkotmány teljes összhangban áll az európai hagyományokkal, megerősíti Magyarország elkötelezettségét az egyéni szabadság, a demokrácia és a jogállamiság mellett és megőrzi a magyar parlamenti hagyományokat és állami intézményeket. Ami a legfontosabb: az alkotmány lezárja az elmúlt 20 évet és magába foglalja az 1989-90-es politikai átmenet értékeit – összegezte írását Narvracsics Tibor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!