Az Ukrajnában történtek a szovjet korszakot idézik

Forrás: mno.hu

A Magyar Köztársaság nem engedi el egyetlen magyar kezét sem, és nem hagyja szó nélkül, ha bármelyikük emberi jogait sérelem éri – jelentette ki Semjén Zsolt a Lánchíd Rádiónak. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint az Ukrajnában történtek a szovjet korszakot idézik. A szükséges lépéseket megtették, azonban azzal, ha keménykedő nyilvános üzengetésbe kezdenének, csak az Ukrajnában élő magyarok helyzetét tennék nehezebbé.

Jogszerűtlennek nevezte és megfélemlítésnek tartja a kárpátaljai magyarok zaklatását Lomnici Zoltán. A volt bírósági elnök ugyancsak a Lánchíd Rádiónak beszélt erről. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának jelenlegi vezetője erőteljesebb magyar kormányzati fellépést sürget az ügyben. Közölte azt is, az ukrán atrocitás az Európa Tanács egyezményével is ellentétes, melyet korábban Ukrajna is aláírt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!