Az unión kívül kell menekülttáborokat létrehozni

Forrás: MTI

Az Európai Unió területén kívüli menekülttáborok létrehozását javasolja Pintér Sándor belügyminiszter, aki szerint innen kötelezően be kellene fogadni a háború vagy üldöztetés elől menekülőket, míg a gazdasági migránsok beengedéséről a tagországok egyénileg, szabadon dönthetnének. A kormány képviselője erről pénteken, a Századvég Alapítvány Újkori népvándorlás - Európa kihívás előtt címmel rendezett, budapesti konferenciáján beszélt.

Pintér Sándor hangsúlyozta, a Törökország felől szárazföldön érkező bevándorlók elsőként Görögországban vagy Bulgáriában lépik át az Európai Unió határát, azonban elsőként mégis Magyarországon regisztrálják őket, ebben az évben eddig összesen már 62 ezret. A belügyminiszter szerint az említett két ország ezen emberek esetében nem hajtotta végre a dublini rendeletből adódó kötelezettségét. A kabinet képviselője példaként említette, hogy a magyar-szerb határon csütörtökön elfogott, a továbbhaladásukat agresszíven követelő 1314 migráns közül korábban egyet sem regisztráltak, holott jelentős részük Afganisztánból és Pakisztánból érkezett, vagyis lehetetlen, hogy korábban ne léptek volna uniós országba.
 
   

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!