Bajnai a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja

Forrás: MTI

A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordon a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja, amikor afganisztáni és pakisztáni törzseknek titulálja azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a Gyurcsány-Bajnai-korszak leváltására szavazott.

Bajnai Gordon kedden a Magyarországon dolgozó külföldi újságíróknak angolul tartott sajtótájékoztatóján az mno.hu összefoglalója szerint úgy fogalmazott: "Látok bizonyos mozgást a Fidesz és a Jobbik szavazói között oda és vissza. Kicsit olyan ez, mint az afgán és pakisztáni határon élő törzsek, nem tudni melyik országhoz tartoznak, csak mennek az árral". A tudósítás szerint volt miniszterelnök úgy vélte: nagyon gyakran a Fidesz megpróbálja visszaszerezni ezeket a szavazókat, ez radikalizálja a kormánypártot, és nagyon gyakran olyan álláspontot képvisel, ami elfogadhatatlan egy centralista szavazónak.

 Selmeczi Gabriella közleményében erre reagálva azt írta, eddig nem értették Bajnai Gordon korábbi kijelentését, miszerint idegenben kell nyerni, mára azonban világossá vált, hogy idegeneknek tekinti azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a Gyurcsány-Bajnai korszak leváltására szavazott.

Bajnai afganisztáni és pakisztáni törzseknek titulálta őket. Bajnai a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja. Aki nem ért velük egyet, azt lenézik és sértéseket vágnak a fejéhez. 3 millió honfitársunk nevében kérem, ne sértegesse őket – áll a Fidesz közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!