Bajnai és Gyurcsány adósságait fizeti az ország

Forrás: MNO

Gyurcsány és Bajnai nem ismeretlenek a nemzetközi pénzügyi körök előtt – mondta el a Lánchíd Rádiónak Luca Volonte. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének néppárti frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a magyar kormány által használt válságkezelő módszerek meglehetősen jó eredményekre vezettek.

Az Együtt 2014 néven a Millával és a Szolidaritással választói mozgalmat létrehozó Bajnai Gordonról és Gyurcsány Ferencről is beszélt Volonté. „Ezek az emberek nyilvánvalóan ismertek pénzügyi körök előtt is” – mondta, hozzátéve, dacára kudarcos kormányzásuknak, lehet, hogy ezeknek a politikusoknak a regnálása alatt egy-két pénzügyi hatalmasságnak talán megnőttek a sikerei. „Amikor lehetett volna azért tenni, hogy a magyar gazdaság ne rossz állapotban nézzen szembe a válsággal, a fent nevezett két úr valóban tehetett volna valamit, de nem tett semmit ez ellen, hanem elherdálta a pénzt. Most pedig nemcsak a spekuláció miatt kell a magyaroknak fizetni, hanem azokat az adósságokat is törleszteni kell, amelyeket e két miniszterelnök regnálása alatt gyűjtött be az ország” – foglalta össze a frakcióvezető.

A Luca Volontéval készült teljes interjút itt olvashatja:
http://mno.hu/lanchidradiohirei/a-valosagtol-totalisan-eltero-mesekkel-…

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!