Balog Zoltán megbeszélésre hívta a HÖOK-ot

Forrás: MTI

Megbeszélésre hívta kedden délutánra Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét.

A minisztériumban tartandó tárgyalásra szóló meghívásról a szaktárca közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t.

Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritását fejezze ki budapesti és vidéki társaival.

Az oktatási államtitkárság hétfői közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.

 

HÖOK: a kormányfőt is várják a szerdai műegyetemi rendezvényre

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyílt levélben hívta meg Orbán Viktor kormányfőt szerdára a Műegyetemre, a felsőoktatási intézkedések ellen tervezett tiltakozó hallgatói rendezvényre.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke az MTI-hez is eljuttatott levélben úgy fogalmazott: a hétfői több ezres hallgatói fórumon, az azt követő tüntetésen és felvonuláson mindenki a kormányfő véleményét kívánta hallani – többek között – a felsőoktatásban bevezetett tandíj ügyében.

A HÖOK ezért azt kéri, hogy a miniszterelnök vegyen részt a szerdai hallgatói fórumon, és ott mondja el a Fidesz és – azzal együtt – a személyes „véleményváltozásának okát", valamint a 2008-as népszavazáskor kinyilvánított álláspontjukhoz való jelenlegi viszonyukat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!