Balog Zoltán: Németországban számítanak Magyarországra a kereszténydemokrácia megújítása során

Európában nagy viták folynak a kereszténydemokrácia megújításáról, a kereszténység szerepéről a társadalomban, és ezekben a vitákban számítanak Magyarországra - mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az MTI-nek pénteken telefonon annak kapcsán, hogy előző nap Németországban tartott előadást a kérdésről.

kdnp.hu – MTI

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét betöltő Balog Zoltán „Mit keres az Istenre való utalás az alkotmányban?" címmel Lipcsében tartott előadást.
    
Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a magyar állam kötelessége a keresztény kultúra védelme, támogatása a kultúrában, az oktatásban, a közéletben. A kultúra összetartó ereje, a közösség homogenitása erősíti a nemzetet. És ez korántsem csak hitbéli kérdés - fűzte hozzá.
    
Jól példázza ezt, hogy a magyar állam 2013-ban bevezette a kötelező etika avagy hit és erkölcstan oktatását az általános iskolákban. Miközben a lakosság 15-20 százaléka gyakorolja vallását aktívan, addig minden második gyermek jár hittanra. Ez jelzi, hogy valós igényeket szolgál az intézkedés. Ezt az igényt mutatja az egyházi iskolák iránti nagy érdeklődés is: mintegy 200 ezer gyermek jár ilyen intézményekbe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője.
    
A keresztényi alapú nemzeti összetartozás erősítését szolgálta továbbá az, hogy a magyar történelemben először a nagypéntek ünnepnap. Ez az ünnep a közösségért hozott áldozat kérdését állítja középpontba, szemben az elvilágiasodott fogyasztói társadalom attitűdjével, amely épp arra ösztökél, hogy ússzuk meg az áldozatot - mondta Balog Zoltán.
    
Mint felidézte, a magyar alaptörvény istennel kezdődik és végződik: „Isten, áldd meg a magyart!", illetve az alkotmány záró mondata „Isten és ember előtti" felelősségre hivatkozik. A német szövetségi állam hét tartománya alkotmányában van utalás Istenre. Legutóbb Schleswig-Holsteinben egyetlen szavazaton múlt, hogy nem került be az alkotmányba - jegyezte meg.
    
A Konrad Adenauer Alapítvány által teológus, filozófus, politológus előadók részvételével szervezett rendezvénysorozat azt vizsgálja, milyen esélyei vannak az elvallástalanodott társadalomban a keresztény értékeknek. A következő előadás Olaszországban, Cadenabbiában lesz - mondta Balog Zoltán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!