A baloldal Brüsszelből akadályozni akarja Magyarországot

Forrás: MTI

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője és az egész bukott baloldal nem segíteni és támogatni akarja Magyarország törekvéseit Brüsszelből, hanem akadályozni.

A kormánypárt nagykanizsai szervezete az MTI-nek arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve Szigetvári Viktor, az  Együtt-PM társelnöke szerdán egyaránt felkeresi a várost, pártjaik EP-kampányaihoz kapcsolódó országjárásuk során.

A közlemény szerint a baloldal az Európai Parlamentet arra akarja felhasználni, hogy onnan gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra és onnan indítsanak támadásokat hazánk ellen, nem törődve annak gazdasági és egyéb következményeivel.

A Fidesz-KDNP olyan képviselőket küld az unióba, akik "kiállnak nemzeti érdekeinkért", megvédik a magyar földet, a munkahelyeket, a rezsicsökkentést, a magyar családokat és nem hagyják, hogy az európai baloldal diktáljon Magyarországnak – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!