Bandaháborúvá züllött az európai politika

Forrás: hirado.hu

Kövér László szerint deficites a magyar demokrácia, és ahhoz, hogy Magyarországon igazán erős demokrácia legyen, meg kell erősödnie a polgári társadalomnak; az Országgyűlés elnöke erről az Echo TV Heti mérleg című műsorában beszélt.

A házelnök a műsorvezető azon kérdésére, hogy „hol van a mi demokráciánk”, azt válaszolta: demokrácia akkor működik egészségesen igazán, ha a hagyományokban gyökerezik, az emberek magukénak érzik, ki tudják „a maguk aktivitásával tölteni” és „maguk tartják fenn a demokráciát, nem pedig elszenvedik az általuk megválasztottaknak a döntéseit”.

„E tekintetben azt gondolom, hogy továbbra is, és még egy darabig deficites lesz a magyar demokrácia. Meg kell erősödnie a polgári társadalomnak ahhoz, hogy igazán erős legyen a demokráciánk is” - fogalmazott Kövér László.

A nyugat-európai demokrácia kapcsán azt mondta, az elmúlt néhány hónapból táplálkozó meggyőződése az, hogy szó sincs semmiféle olyan modellről, olyanfajta színvonalról, amihez nekünk fel kéne zárkózni vagy amihez fel tudunk zárkózni. A házelnök szerint ennek az ellenkezője igaz, mint mondta, a korábbi időszakok valamiféle minőségi mércéje már régen a múlté.

„Az európai parlamenti vitákat figyelve egy bandaháborúvá züllött az európai politika” –  fogalmazott Kövér László. Hozzátette: „kicsit ki kell húzni magunka, mert (...) mi is tudunk érvényes gondolatokat adni a kicsit a jólétbe beleőrült Nyugat-Európának”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!