Barack Obama táviratban fejezte ki jókívánságait

Forrás: MTI

Barack Obama az amerikai nép nevében kifejezte jókívánságait augusztus 20. alkalmából Áder János köztársasági elnöknek és a magyar népnek, az amerikai elnök a levélben a demokrácia és a szabadság védelmére hívta fel a figyelmet.

A budapesti amerikai nagykövetség által továbbított levélben Obama felidézte: a magyar államalapítás ünnepén arra emlékeznek, hogy több mint ezer évvel ezelőtt Szent István király sikeresen Európa részévé tette Magyarországot, ami igazi történelmi teljesítmény.

„Ezen a napon az Egyesült Államok és Magyarország közötti jelentős kapcsolatot ünnepeljük, rendíthetetlen szövetségesünket és értékes partnerünket” – fogalmazott az amerikai elnök. Hangsúlyozta: e kapcsolatot, amelynek alapja a demokrácia melletti elkötelezettség, erősebbé teszi a gazdasági együttműködés és a közös szándék a biztonság megteremtésére Irakban, Afganisztánban és a Balkánon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!