Beer Miklós váci püspök Nógrád megye díszpolgára lett

Forrás: MTI

Beer Miklóst, a Váci Egyházmegye püspökét választották az idén Nógrád megye díszpolgárává. A címet Becsó Zsolt, a megyei önkormányzat elnöke adta át a VII. Nógrádi megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen csütörtökön.

Beer Miklóst Esztergomban szentelték katolikus pappá 1966-ban. Lelkipásztori tevékenységét Kőbányán, Szobon és Márianosztrán végezte, majd 21 éven át Pilismaróton volt plébános. 1997-ben lett Eszergom-Belváros plébánosa, 2000 áprilisában pedig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke. II. János Pál pápa 2003 májusában nevezte ki a Váci Egyházmegye megyéspüspökévé.

A Nógrád megyei önkormányzat az ünnepi közgyűlés alkalmából kiadványt bocsátott ki, amelyben méltatta Beer Miklós tevékenységét is. Mint írták, a püspökre egész életében az alázat és a szolgáló szeretet jellemző, például felkarolja az ideiglenesen szüleik nélkül élő gyermekeket, akiknek nevelőszülői hálózatot tartanak fenn, napközi otthonokat működtetnek.

Beer Miklós az oktatásra is nagy hangsúlyt fektet, hiszen a Váci Egyházmegye Nógrád megyében is számos óvodát és alapfokú oktatási intézményt tart fenn - írták, és úgy fogalmaztak, hogy életét jól példázza püspökké szentelésekor választott jelmondata, Permanentes in fide, azaz Rendületlenül a hitben.

A korábbi években Nógrád megye díszpolgára lett már Göncz Árpád köztársasági elnök, Földi Péter és Réti Zoltán festőművész, Tolnay Klári és Zenthe Ferenc színművész, Praznovszky Mihály irodalomtörténész és Snétberger Ferenc zeneművész.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!