Beindult a baloldali lejárató kampány

Forrás: mno.hu

Ismét a 2002-es választási kampány eszközeivel él az MSZP, illetve a párthoz közel álló média: Kövér László egy két évvel ezelőtti lakossági fórumán elhangzottakat „idézte” az Egyenlítő című blog. A manipulált hangfelvétel miatt Kövér is és a Fidesz is jogi lépéseket kíván tenni.

Több mint egy évvel ezelőtt készült az ominózus hanganyag egy Jászszentandráson tartott lakossági fórumon. Az Egyenlítő szerint Kövér László Békés megye elárasztásáról, rezervátummá alakításáról beszélt, továbbá arról, hogy így nemzeti parkot lehetne létrehozni. A szocialista kötődésű internetes oldal szerkesztői szerint a Fidesz választmányi elnöke kitért arra is, hogy a rendőrök korruptak, és voksvásárlásról is szó van a felvételen; a politikus gúnyosan megjegyzi, hogy inkább az állam vásárolja meg a kopogtatócédulákat a minimálnyugdíjnak megfelelő összegért, mint hogy egyesek másoknak adják el azokat.

A Fidesz közleményben reagált a baloldali blog lejárató akciójára. – Kövér László Békés megye sorsát illetően természetesen nem tervekről, hanem a nyolcévnyi MSZP-kormányzás drámai következményeiről beszélt, az erre utaló részt azonban kivágták a szövegből – hangsúlyozzák a közleményben, hozzátéve: a voksvásárlással kapcsolatban egy szlovák liberális párt által kidolgozott – a magyar sajtóban már megjelent – ironikus tervet ismertetett, ám ezt a körülményt szintén elhallgatta az Egyenlítő TV. Kövér László és a Fidesz is bejelentette, hogy a manipulált felvétellel elkövetett visszaélés miatt jogi lépéseket tesznek „az MSZP házivideo-szerkesztőségének újabb jogsértései miatt”.

Kövér László szavaival már a 2002-es voksvadászat idején is riogatott az MSZP. A fideszes politikus szavait kiforgatva óriási kampányhadjáratot indítottak – emlékeztet a mai Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat a témáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!