Bekerülhetünk az IMF igazgatótanácsába

Forrás: MTI

Hivatalosan is elindították az európai államok azt a reformfolyamatot, amelynek eredményeként a fejlődő európai államok, így Magyarország is mandátumhoz juthat majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsában.

Belgium és Hollandia az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésén jelentette be hivatalosan azt a korábbi elhatározását, hogy kezdeményezi két mandátumának összevonását, és a felszabaduló helyet Törökországnak, Csehországnak, Magyarországnak és Ausztriának ajánlja fel. Utóbbi államok felváltva, néhány évente jutnának mandátumhoz a tanácsban.

A jövőben – a tárgyalásokat jól ismerő források szerint – Lengyelország is mandátumhoz juthat: Svájccal felváltva venne részt a tanács ülésein. A változás része annak a 2010-ben elindult folyamatnak, amelynek célja, hogy a megerősödő fejlődő piaci államok nagyobb beleszólást kapjanak a szervezet működésébe.

A fejlett gazdaságok, így az euróövezeti államok és az Egyesült Államok nehézségei közepette több fejlődő állam, így Kína, Brazília, Oroszország és India is ígéretet tett arra, hogy növeli befizetéseit a Valutaalapba, ennek eredményeként a szervezet teljes forrásállománya mintegy 500 milliárd dollárral, 1 billió dollárra nő. Ez a forrástöbblet nélkülözhetetlen egyebek mellett a hatékony euróövezeti válságkezelés finanszírozásához.

A befizetésekben nagyobb szerepet vállaló országok azonban növekvő gazdasági és politikai súlyuknak megfelelő szavazati jogokat követelnek az IMF vezetésében.

Az IMF irányításában –  a második világháborút követő megalakulása óta –  meghatározó szerepe van az Egyesült Államoknak és Európának. A 2010-ben bejelentett reformok után - ha végrehajtják - még mindig a két fejlett térségé lesz a többség a szervezet 24 tagú irányító testületében. Az európai államok akkor azt az ígéretet tették, hogy nyolc mandátumukból kettőt feladnak.

A változások előrehaladásának azonban komoly kerékkötője, hogy az amerikai képviselőház még nem hagyta jóvá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!