Bíborosi áldás

Forrás: MTI

Erdő Péter bíboros a mai napon megáldotta Boldog Salkaházi Sára nemrégiben felállított emléktábláját. A szertartáson, amelyen jelen voltak Salkaházi Sára rendjének, a Szociális Testvérek Társaságának tagjai is, a bíboros elmondta, hogy az „igazság, a szeretet példájáról való megemlékezés segít bennünket abban is, hogy most szabaddá váljon a lelkünk (...) emberibb lehessen körülöttünk a világ, és hogy Budapesten valóban otthon érezhessük magunkat.”
    
Erdő Péter kitért arra, hogy az emléktáblát annak a háznak a falán helyezték el, ahonnan a nyilasok 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták Salkaházi Sárát. A ház a IX. kerületi Bokréta utca 3-as szám alatt található.
     
Salkaházi Sára (1899–1944) a Szociális Testvérek Társaságának volt a tagja. Mindvégig jellemző volt rá a szociális elkötelezettség, a nehézségek, a szenvedések tudatos vállalása. A magyarországi vészkorszak idején a szociális testvérek lehetőségeikhez képest mindent megtettek az üldözött zsidók védelmében. Bokréta utcai házuk menedékül szolgált számukra. A ház egyik alkalmazottja azonban feljelentést tett a nyilas hatóságoknál, ezért Salkaházi Sárát 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták, és társaival együtt, még aznap este agyonlőtték a Duna-parton.
    
XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a Salkaházi Sára vértanúságát elismerő dokumentumot, a boldoggá avatást 2006. szeptember 17-én, szentmise keretében hirdették ki a budapesti Szent István-bazilika előtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!