Bírói hatáskör lesz az egyházak bejegyzése

Forrás: MTI

Véglegesítésnél tart az egyházügyi törvény módosításának tervezete, amely szerint bírói hatáskör lesz az egyházak bejegyzése – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar Hírlapnak.

A lapban megjelent interjúban Trócsányi László elmondta: a tervezet hamarosan a kormány elé kerülhet. Az egyházakkal is terveznek tárgyalni, és a szándékuk szerint az ősszel az Országgyűlés elé terjesztik a javaslatot. Lényeges változás az lesz, hogy „a jövőben a regisztrációról nem a parlament dönt, hanem ez bírói hatáskör lesz”.

Trócsányi László a perelőkészítés szabályozása kapcsán azt mondta: meg kellene akadályozni, hogy a rossz előkészítés folytán az eljárások elhúzódjanak vagy eltávolodjanak a per lényegétől.  A perelőkészítés során a feleknek és a bíróknak rögzíteniük kell, hogy mi a per tárgya, milyen jogcím alapján perel valaki, és mik a bizonyítékok. Ettől a tárgyalási szakban nem lehetne eltérni. A miniszter  szerint ennek köszönhetően az eljárások gyorsabbá válhatnának, és kiszámíthatóbb ítéletek születhetnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!