Biztosan megmarad a védett kor intézménye

Forrás: mr1-kossuth.hu

A munka törvénykönyve szinte mindenkit érintő jogszabály, ezért nem lehet az emberek feje fölött dönteni róla – mondta a miniszterelnök szóvivője a 180 percben. Szijjártó Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában hangsúlyozta: a nyilvánosságra hozott dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez továbbra is várják az észrevételeket, javaslatokat.

A kormány áttekinti, hogy ezek közül a , vélemények közül melyeket tudja beépíteni a törvényjavaslat végleges formájába, azonban az már a szociális konzultációval eldőlt, hogy a védett kor intézménye bekerül a munka törvénykönyvébe, mint ahogyan be kell épülnie annak is, hogy a „segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út” – hangsúlyozta a szóvivő.

Szijjártó Péter egyúttal jelezte: amit nem támogat a Fidesz képviselőcsportja, az nem kerül be, de amivel egyetért, az mindenképpen szerepel majd az új munka törvénykönyvében. Ezzel Lázár János frakcióvezető korábbi kijelentésére utalt, aki azt mondta: a Fidesz-frakció csak olyan szabályozást támogat, amely a munkanélküliek, a gyermeket nevelő anyák munka világába való visszavezetését szolgálja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!