Boltokban árulják a drogot Budapesten?

Forrás: MNO

Szintetikus drogokat áruló bolthálózat működik Budapesten. A három, belső kerületekben működő üzletben hivatalosan „gyűjthető ajándéktárgyakhoz” lehet jutni. Ezeket a drogos szubkultúrára jellemző képekkel ellátott, porokat és tablettákat tartalmazó műanyag tasakokat meg lehet rendelni interneten is, a futárok házhoz viszik a „cuccot”. A Tímár utcai üzlet szórólapja Óbuda polgármesteréhez is eljutott, aki megtette a megfelelő intézkedéseket.

A kerület közleménye szerint a jegyző mint elsőfokú kereskedelmi hatóság kilencen napra ideiglenesen bezáratta a Tímár u. 31. szám alatt január 26-án „Amsterdam shop” néven nyílt boltot. Elrendelték a határozat azonnali végrehajtását is, így az üzemeltető fellebbezése sem akadályozhatja meg azt, hogy lakat kerüljön a boltjára. Mint írják, Bús Balázs polgármester lakossági bejelentés alapján kezdeményezte az üzlet hatósági ellenőrzését, mert olyan információkhoz jutott, hogy az üzletben szintetikus drogokat árusítanak, illetve házhoz szállítást is vállalnak. A délelőtti ellenőrzésen részt vett az ÁNTSZ, az elsőfokú kereskedelmi hatóság és a rendőrség is. Közölték azt is, hogy a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószerrel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen. A boltban szakértői elemzés céljából mintákat foglaltak le. Végül arról tájékoztattak, hogy Bús Balázs országgyűlési képviselőként törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy az egyelőre legálisan forgalmazható „partidrogok” mielőbb a hivatalos tiltólistára kerüljenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!