Boross Péter szerint indokolt lenne az ügyészség kormányzati felügyelete

Forrás: mno.hu

Évekkel ezelőtt kivételezett eljárásban részesített több vezető MSZP-s politikust, így Kiss Péter volt kancelláriaminisztert és Tóth András egykori nemzetbiztonsági államtitkárt az a bíró, aki a napokban a kémbotrányban érintett volt titkosszolgálati vezetőkkel szemben enyhe kényszerintézkedésekről döntött. Varga Béla bírónak a Bácskai-perben kifejtett ténykedését a Fővárosi Ítélőtábla végzésében kritizálta. Ennek lényege, hogy a Fővárosi Bíróság katonai bírájának pártatlansága, függetlensége, elfogulatlansága és előítélet-mentessége is kifogásolható volt az eljárásban. Varga Béla a közelmúltban a súlyos államellenes bűncselekményekkel gyanúsított Galambos Lajost házi őrizetbe, míg Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt az ügyészi indítvány ellenére szabadlábra helyezte.

Boross Péter volt miniszterelnök szánalmasnak tartja, hogy a hazaárulással felérő kémkedés gyanúja ellenére a bíróság nem látta indokoltnak, hogy előzetes letartóztatásba helyezze a terhelteket. – Valamelyik hatóság, a katonai ügyészség vagy a bíróság hibázott, és a kormánynak az is feladata, hogy elejét vegye a hasonló helyzetek kialakulásának – jelentette ki a volt miniszterelnök, aki szerint indokolt lenne az ügyészséget a kormány felügyelete alá helyezni. Boross megjegyezte, egy olyan súlyú ügyben, amelyben a volt titokminiszter mellett a polgári elhárítás korábbi vezetőit is a hazájuk elleni kémkedéssel gyanúsítják, a kezdetektől nélkülözhetetlen a kormányzati felügyelet – írja a pénteki Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!