A börtönviszonyok miatti kártérítések felfüggesztéséről szavaz a parlament a jövő héten

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.

kdnp.hu – MTI

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.

A parlament kedden reggel 9 órakor a kommunista diktatúrák áldozataira történő emlékezéssel kezdi munkáját. A Ház ekkor szavaz a kormány börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélésekkel szembeni javaslatáról.

Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában elmondta, a kabinet célja, hogy megállítsa a „börtönbizniszt”, amely mára többmilliárdos iparággá vált. Varga Judit közölte, a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját folytatják le. Egyebek mellett terítékre kerül a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmére irányuló európai polgári kezdeményezését támogató határozati javaslat is, amelyet egyszerre jegyeznek kormánypárti, jobbikos, MSZP-s és LMP-s képviselők.

Az Országgyűlés ülése március 2-án, hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!