A brassói Reménység Háza fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte

Forrás: MTI

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a brassói Reménység Háza, amely a dél-erdélyi városban a magyar ház szerepét tölti be. Ménessy Miklós református lelkész – a központ megálmodója – az MTI-nek kedden elmondta: a brassói református magyarok nagyon hiányolták, hogy nem rendelkeznek egy igazi templommal, amit eredetileg is arra a célra építettek, hogy Isten házaként szolgáljon. A dél-erdélyi városban ugyanis 1963-ban a román kommunista hatóságok lebontották a belvárosban lévő egyedüli református templomot, amelyet Alpár Ignác magyar építész tervezett.

Ezt követően a közösség három részre szakadt, az istentiszteleteket egy eredetileg óvodának és tornateremnek épült ingatlanban tartották, valamint egy imateremben. Ezért érezték fontosnak a brassói magyarok, hogy az 1989-es rendszerváltás után új templomot építsenek, amely 1992-ben el is készült – mondta a lelkész.

Csakhogy időközben felmerült az ötlet – tette hozzá –, hogy a templom mellé egy konferenciaközpontot is építsenek, amely vendégházzal és étteremmel is rendelkezik. Így épült meg 1992-ben a templommal együtt a Reménység Háza, amelyben egyebek között kiállításokat, könyvbemutatókat, szavalóversenyeket, különböző tanfolyamokat és nyelvkurzusokat szerveznek. Együttműködnek  a Goethe Intézettel és a British Councillal, öt éve pedig a családon belüli erőszak áldozatainak védelmet nyújtó szociális programot indítottak.

A lelkész szerint ez a ház vált a brassói magyarság egyik vezető kulturális központjává, hiszen magyar ház nem létezik a dél-erdélyi városban.

Az MTI kérdésére a lelkész elmondta: egy magyar ház megépítésének a terve valószínűleg ma is sok brassói magyarban elevenen él, de a gazdasági elszegényedés nem azt vetíti előre, hogy a közeljövőben megépülhet egy ilyen új központ, ezért addig is az erdélyi magyar történelmi egyházak fogják össze a szórványban élő helyi magyarokat.

„Büszkeséggel tölt el, hogy a rendezvényeink sokrétűsége miatt vezető szerepet tölt be a Reménység Háza a brassói magyar közéletben" – mondta a lelkész.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!