Büdzsé 2013: Csaknem 35 milliárd jut jövőre az egyházaknak

Forrás: MTI

Összesen 34 milliárd 980 millió forintból gazdálkodhatnak jövőre az egyházak, ha megszavazza a parlament a 2013-as költségvetési törvényjavaslatot – olvasható ki a péntek este az Országgyűlés honlapjára felkerült költségvetési előterjesztésből.

A legnagyobb tétel most is, mint minden évben, az államtól az egyházaknak át nem adott ingatlanok utáni járadék (az úgynevezett örökjáradék, amely évről évre törvényi szabályozás alapján követi az inflációt), ez a tervek szerint 16 milliárd 950 millió forintot tesz ki. Szintén nagy tétel a tervezetben -  a tradíciókat követve - az egyházi alapintézmény-működés, illetve a személyi jövedelemadó felajánlások állami kiegészítésének kategóriája, ami 10 milliárd 580 millió forintot jelent. Harmadik a sorban a hittanoktatás támogatása,  3 milliárd 100 millió forinttal.

Az 5 ezer lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek – mint eddig is – külön támogatásban részesülnek, jövedelempótlékukra 1 milliárd 600 millió forintot szán a kormányzat jövőre. Szintén több mint 1 milliárdot biztosítanának a büdzsében az egyházi épített örökség védelmére és egyéb beruházásokra.

Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatására a tervezet szerint 750 millió, egyházi oktatási programokra (templom és iskola), a hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkózására, ezen belül egyházi komplex programok támogatására (Testi és lelki kenyér program), valamint egyházi szórványprogramokra 200-200 millió forint jut. Ezenkívül az egyházi kulturális programok támogatása 50 millió forintot fordítanának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!