Bűnvádi eljárást indítottak Ponta ellen

Forrás: MTI

Bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Ponta román miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. A DNA szerint a bűncselekményeket 2007-2008-ban ügyvédi tevékenysége idején követte el a szociáldemokrata politikus, amikor párttársa - a korrupcióval gyanúsított - Dan Sova szenátor ügyvédi irodájával állt üzleti kapcsolatban. Pontát miniszterelnökként összeférhetetlenséggel is gyanúsítja a DNA, arra hivatkozva, hogy korábbi megbízóját, Dan Sovát különböző miniszteri tisztségekbe nevezte ki.

Victor Ponta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) épületénél várakozó újságíróknak távozáskor azt mondta, gyanúsítottként idézték be, Dan Sova szociáldemokrata szenátor - Ponta volt kampányfőnöke - ügyében. A román kormányfő fél óra után szabadon távozott a DNA épületéből. Nagyon jó az, hogy az ellenzék ma (pénteken) bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben. Egy európai demokratikus országban a politikai csaták a parlamentben zajlanak, nem a korrupcióellenes ügyészségen – írta Ponta pénteken egy Facebook-bejegyzésben, azt érzékeltetve, hogy ügyészségi kihallgatása és az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárás politikai indíttatású.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!