Családbarát pályázatokat hirdetett a szociális tárca

Forrás: MTI

A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága – jlentette be a tárca helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila hangsúlyozta: a kormány politikájában eddig is kiemelt szerepet kapott a családok támogatása, a gyermekvállalási kedv növelése, és ez már számos konkrét intézkedésben is megjelent. Ezek között említette a családi adókedvezmények rendszerének bevezetését, amely éves szinten összességében 180 milliárd forintot hagy a családoknál, a gyes három évre emelését és a kismamák foglalkoztatása utáni járulékkedvezményeket.

Mint mondta: a Családbarát munkahely pályázattal egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a cégek figyeljenek oda arra, hogy a munka világába visszatérő anyák össze tudják hangolni az otthoni és a munkahelyi teendőiket.

A pályázatok benyújtási határideje augusztus 4-e.

A másik, a családbarát közgondolkodás népszerűsítésére – 60 millió forint keretösszegben – kiírt pályázatra azok a civil szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású szervezetek, médiatartalom-szolgáltatók jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy olyan közösségi, kommunikációs vagy képzési programokat, előadássorozatokat indítanak, amelyek  „a munka és a családi élet összehangolásáról” szólnak.

Az egyes szervezetek fejenként 800 ezer forintot kaphatnak, a pályázat benyújtási határideje július 20-a.

A kiírások elérhetőek a  www.ncsszi.hu címen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!