A családok számára fontos témák vannak napirenden

Forrás: MTI

A magyar családok számára fontos témák szerepelnek a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerda este kezdődő kihelyezett ülésének fő napirendi pontjai között, így a gyed extra bevezetése, a kiskeresetű, gyermeket nevelő családok adókedvezményének kiszélesítése, valamint a rezsicsökkentés folytatása - mondta Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője szerda délután nyilatkozott újságíróknak Visegrádon, a kormánypárti frakciószövetség háromnapos, évadnyitó tanácskozásának helyszínén.

A rezsicsökkentés folytatásáról azt mondta: az újabb körben a villamos energia, a gáz és a távhő ára csökken majd maximum tíz százalékkal. A frakcióülésen az ütemezésről kell dönteni: arról, hogy már a fűtési szezon kezdete előtt bevezetik a teljes tízszázalékos csökkentést, vagy két részletben érvényesítik, a fűtési szezon előtt, illetve 2014. január 1-jétől – közölte. Hozzátette, hogy az újabb rezsicsökkentés eredményeképpen jövő év januárjától egy átlag magyar család havi 3000-3500 forintot spórolhat.

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy emellett mindenképpen szeretnének döntésre jutni a kiskeresetű, gyermeket nevelő családok adókedvezményének kiszélesítéséről, valamint az úgynevezett gyed extra bevezetéséről. Utóbbi a kismamák munkaerő-piaci visszatérését segítené, lehetővé válna ugyanis, hogy ha a gyed lejárta előtt akarnak munkába állni, akkor akár egy év alatt megkaphassák azt a teljes támogatást, amely a gyed keretében járna - ismertette korábban a frakcióvezető.

A politikus a szerdai tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ha e két kérdésben, vagyis az adókedvezmény kiszélesítésében és a gyed extra bevezetésében a frakció és a kormány megegyezésre jut, akkor 2014 januárjától több mint 260 ezer család jut havi 5-20 ezer forint közötti többletjövedelemhez.

Rogán Antal tájékoztatása szerint a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának ülése este hét órakor kezdődik, addig szűkebb körű munkacsoport-megbeszélések zajlanak. Csütörtökön plenáris üléssel, a fő témák megtárgyalásával folytatódik a tanácskozás, amelyen minden fontos kérdésben döntés születhet, pénteken pedig a jövő évi költségvetésről tárgyalnak majd az egyes kabinetek.

A zárt tanácskozást egy visegrádi szállodában tartják, ahová szerda délután folyamatosan érkeznek a kormánypárti képviselők. A szálloda területére az újságírók nem mehetnek be, ők a bejáratnál lévő sorompónál várakoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!