A családtámogatások forrásaihoz nyúlna utoljára a kormány

Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az Inforádióban.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin azt mondta: rendelet jelenik majd meg a babaváró támogatás igénylésének könnyítésére. A rendelet arra biztosít lehetőséget, hogy például a kismamák meghatalmazással élhessenek, és így ne kelljen személyesen bemenniük a bankba ügyet intézni. Felhívta a figyelmet arra: a hiteltörlesztési moratórium a babaváró támogatásra is érvényes.

Az államtitkár kiemelte, hogy „a családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély", a kormány a járvány alatt is biztosítani tudja ehhez a forrásokat, a gazdaság és a magyar emberek elmúlt 10 éves teljesítményének köszönhetően.

A családtámogatások forrásaihoz nyúlna utoljára a kormány - jelentette ki, hozzátéve: bízik abban, hogy erre nem lesz szükség. Novák Katalin kitért arra is, hogy fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat.

Az államtitkár a bölcsődei férőhelyek bővítéséről szólva azt mondta, hogy az építkezések folyamatosak, nem álltak le. Rendelet jelenik majd meg arról is, hogy a bölcsődék önkormányzati bezárása esetén is kötelező legyen ügyeletet biztosítani, sok szülő ugyanis dolgozik, a gyerekeik elhelyezéséről pedig gondoskodni kell - mondta Novák Katalin.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!