Csatára készül az MSZP

Forrás: MNO

Gyurcsány Ferenc szerint a novemberi MSZP-kongresszusnak kell döntenie két „reformjavaslatáról”: a listáról a parlamentbe jutott szocialista képviselők adják vissza mandátumukat, s a tisztségviselőket ezentúl közvetlenül válasszák. Ez azt jelenti: a volt miniszterelnök és a pártvezetés közötti vita gyors lezárására nem lehet számítani. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kongresszuson Gyurcsány kezdeményezi, hogy az önkormányzatokban minden „intézményes együttműködést” szakítson meg az MSZP a Fidesszel.

A Demokratikus Koalíció platform (DK) tagjaihoz írt levelében a volt miniszterelnök hangsúlyozta: „Megfontoljuk, hogy alkalmas eszközzel megmutassuk a kongresszusnak, hogy javaslatunknak széles körű támogatottsága van a tagság körében”. A politikus szerint az nem oldaná meg a problémákat, ha elhagyná az MSZP-t, bár azt érzékeli, hogy a pártban sokan „a türelmük végéhez értek”, és éppen ezt szeretnék.

Gyurcsány kifejtette, a párt átalakításáról felelős konzultációkat követően, „egymásra vigyázva” kell dönteni. Azt nem részletezte, hogy kivel akar konzultálni, kire akar vigyázni, hiszen a politikus a közelmúltban senkivel sem tárgyalt a pártvezetésből, s javaslatai általában erős ellenérzéseket váltottak ki a pártban. Sőt, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kifejezetten sértőnek minősítette egyes nyilatkozatait – olvasható a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!