Dávid és Herényi távollétében kezdődött el a büntetőper

Forrás: MTI

Dávid Ibolya és Herényi Károly UD Zrt.-vel összefüggésben megvádolt MDF-es politikusok nem jelentek meg a büntetőper első tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, így az a távollétükben kezdődött el.     A két másik, megvádolt, szocialista politikus, Szilvásy György volt titokminiszter és Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori alelnöke eljött a tárgyalásra.
    
Az ügyészség szerint 2008-ban a két akkori kormánypárti politikus a parlament nemzetbiztonsági bizottságában telefonbeszélgetések leiratát osztotta ki azért, hogy lejárasson, kompromittáljon két akkori ellenzéki politikust. A két MDF-es politikus pedig ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítette az MDF 2008 őszi tisztújításán elnökjelöltként indulni kívánó Almássy Kornélt.
    
A Központi Nyomozó Főügyészség személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat tavaly decemberben a négy politikus ellen, illetve Dávid Ibolyát kényszerítéssel is megvádolta.
    
A i tárgyaláson a bíró ismertette Herényi Károly és Dávid Ibolya beadványát, amelynek lényege: a büntetőeljárási törvény március elején megváltozott szabályai lehetővé teszik, hogy távollétükben is folytatódjék a büntetőper. Korábban részletes nyomozati vallomásokat tettek, ezeket fenntartják: bűncselekményt nem követtek el, és ha a bíró szükségesnek tartja jelenlétüket a tárgyaláson, akkor megjelennek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!