Dávid Ibolyának fizetnie kell

Forrás: MTI

Első fokon pert nyert az MDF és a párt korábbi elnöke, Dávid Ibolya ellen Almássy Kornél volt független országgyűlési képviselő; az alpereseknek a jó hírnévhez fűződő jog megsértése miatt nem vagyoni kártérítésként 1,4 millió forintot kell fizetniük – közölte Futó Barnabás, Almássy Kornél jogi képviselője az MTI-vel.  Az ügyvéd tájékoztatása szerint a bíróság felszólította az alpereseket, hogy a párt honlapján fejezzék ki sajnálkozásukat. A Fővárosi Bíróság ítélete nem jogerős.

A bíróság megállapította: az MDF a 2008. szeptember 12-én a párt honlapján közzétett, és egy nappal később Dávid Ibolya a Népszabadságban megjelent nyilatkozatával olyan hamis látszatot keltett, hogy Almássy Kornél az MDF elnöki posztjának megszerzése érdekében Dávid Ibolyával kapcsolatban adatgyűjtésre adott volna megbízást, és ezzel méltatlanná vált volna a politikai közéletben való szereplésre.

Az ügy előzménye, hogy Dávid Ibolya az MDF-ben zajló tisztújítás idején, 2008. szeptember 12-én egy sajtótájékoztatón egy CD felmutatásával – amely egy hangfelvételt tartalmazott arról, hogy őt meg akarják figyeltetni – bűncselekmény elkövetésére és Almássy Kornél személyére utalt, és azt mondta: „méltatlan ember” egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket maga igénybe vesz vagy támogat.

Az adatgyűjtési ügy 2008. szeptemberében pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal – azóta távozott – főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek lakásán. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a házkutatások után nem sokkal bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.

A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették. Azóta az UD Zrt.-üggyel összefüggésben négy embert gyanúsítottak meg: Dávid Ibolyát, Herényi Károly volt MDF-es politikust, Tóth Károly volt MSZP-s országgyűlési képviselőt és Szilvásy György volt titokminisztert.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!