A déli határ szigorításáról szóló javaslaton dolgozik a Fidesz

Forrás: MTI

A Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tesz Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására – mondta a képviselőcsoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal közölte: terveik szerint törvényt alkotnának arról, hogy akik egy biztonságos tranzitországból lépnek Magyarország területére, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot. Példaként említette: lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de eljött onnan, áthaladt például Görögországon, majd megérkezett Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ahol semmi nem fenyegeti az életét.

Az Európai Bizottság által felvetett kvótarendszerről a frakcióvezető azt mondta: szerinte az becsapás, mert ugyanúgy Magyarországnak kell elbírálnia a politikai menedékjogot, az eljárás végéig pedig a bevándorlók számára hazánknak kell az ellátást, az intézményi hátteret biztosítani. Rogán Antal azt mondta: a kvótarendszernek semmi értelmét nem látja. Úgy vélte, az sem Magyarország, sem Európa számára nem jelent megoldást. Sőt, a fideszes képviselő szerint a kvótarendszernek az az üzenete, hogy gyere, mert az EU területén szívesen látnak.

Mindemellett a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: aki olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Európa.

Szombaton a Napi Gazdaság online kiadása írt arról, hogy a Fidesz-frakció még a nyári törvényhozási szünet előtt lépni kíván a bevándorlás ügyében.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!